Csengery Béla: Lápos, 2025. - Budaörsi Műhely múltja és jelene (8.)
Csengery Béla: Lápos, 2025.
Köszönöm az előző összefoglalót, nagyon jó és sokat segít a tovább gondolásban. Erre részletesebben csak este tudok reflektálni, ezért kihasználva a képküldési lehetőséget, most inkább azzal folytatom. Itt is illő lenne T. Horváth Éva anyagával indítani, de azt még rendezni kell, ezért Csengery Béla 2025-ben készült alkotásának elemzését kérem a szokott módon.
Igen. Ezt most érdemes valóban a korábbi hat mű logikájának folytatásaként nézni, mert itt már nem egyszerűen egy újabb mű elemzéséről van szó, hanem arról a kérdésről, hogy mi történt a Budaörsi Műhely szellemiségével a három tovább élő alkotó festészetében.
A most küldött Csengery-kép különösen érdekes ebből a szempontból. A műről a címét, pontos technikáját és méretét most nem adtad meg, ezért ezeket nem fogom kitalálni; az elemzésben a 2025-ös keltezést és a képen közvetlenül érzékelhető vizuális sajátosságokat tekintem biztosnak. A művész 2026 eleji Panteista 80 kiállításának ismertetése is hangsúlyozza, hogy Csengery festészetében egyszerre van jelen a természet megfigyeléséből kiinduló látványelv és az attól való elvonatkoztatás, s maga a művész a természeti látvány geometriai és organikus jeleinek elemzéséről, majd belső élményen keresztüli absztrahálásáról beszél. (Kulturközpont)
Csengery Béla 2025-ös művének elemzése
1. Tárgyszerű vizuális leírás
A kép egy sűrű, vízzel borított, mocsaras vagy lápos természeti környezetet ábrázol. A képmező szinte teljes egészét növényzet foglalja el: magas törzsű fák, vízből kiemelkedő facsonkok, hosszú levelű vízinövények, alacsony parti növényzet és a háttérben egymásba fonódó ágak.
A kompozíció középpontja nem egyetlen tárgy, hanem egy vízfelületből és fatörzsekből kialakuló térbeli tengely. A kép alsó részén a víz dominál, amely előrevezető, világosabb sávként nyílik meg. A középtérben egy markáns, részben elhalt fatörzs áll, körülötte pedig további fatörzsek és növények alkotnak függőleges és átlós rendszert.
A színvilág alapvetően zöldes, kékeszöld, szürkészöld és barnás. A világosabb zöldek és kékek elsősorban a víz, a növényi reflexek és a fény jelzésére szolgálnak. A sötét törzsek és lombozati részek ellenpontozzák ezeket.
A kép nem üres táj: rendkívül nagy vizuális információsűrűséggel rendelkezik. Szinte minden részletben történik valami: levél, ág, kéreg, víztükör, reflex, árnyék, növényi forma.
2. Formai és kompozíciós elemzés
A kép legfontosabb formai sajátossága a vertikális és horizontális erők összjátéka.
A fák törzsei függőleges irányokat hoznak létre, miközben a vízfelület horizontális nyugalma ezekkel szemben ellenkező erőt képvisel. A kép így két alapvető mozgás között feszül:
a növekedés vertikalitása és a víz horizontális kiterjedése között.
A középen álló fatörzs szinte tengelyként működik. Nem egyszerűen egy fa a sok közül, hanem kompozíciós csomópont. Körülötte a természet mintha örvénylő struktúrává rendeződne.
Különösen érdekes a mélység kialakítása. Csengery nem a klasszikus tájképi perspektíva segítségével építi fel elsősorban a teret. A tér inkább:
átfedésekből,
méretkülönbségekből,
fényértékekből,
reflexekből,
irányított ecsetvonásokból,
és a növényi formák egymás mögé rendezéséből
keletkezik.
A kép egyik kulcsa ezért az, hogy a természet nem háttérként jelenik meg, hanem struktúraként.
Ez különösen fontos a Budaörsi Műhely történetének szempontjából.
3. Technikai és anyaghasználati elemzés
A reprodukció alapján a festői felület rendkívül gazdag, de a pontos technikai leírást az eredeti mű ismerete nélkül nem lenne korrekt meghatározni.
Ami viszont jól látható: Csengery a festéket nem pusztán színfelület létrehozására használja. Az ecsetnyomok a látvány szerkezetét követik.
A víz esetében például a rövidebb, vízszintesebb, illetve tört ecsetmozgások a tükröződést és a víz finom mozgását érzékeltetik. A növényzetnél ezzel szemben sokkal irányítottabb, szálasabb, függőleges vagy sugárirányú gesztusok jelennek meg.
Ezáltal a festői technika bizonyos értelemben utánozza azt a természetes rendet, amelyet ábrázol.
És itt találunk egy fontos átmenetet a korai Csengery és a mostani Csengery között.
A korábbi Budaörsi Műhely-munkákban a felület önálló eseménnyé válhatott. Itt viszont a festői felület ismét erősen kötődik a látványhoz.
De nem egyszerű naturalizmusról van szó.
A látvány festői nyelvvé alakul.
4. Ikonográfiai és ikonológiai értelmezés
Első pillantásra ez egyszerű természetkép.
Ikonológiai szinten azonban jóval több történik.
A víz és az erdő a kultúra egyik legrégebbi szimbolikus kettőse.
A víz:
élet,
eredet,
megtisztulás,
átalakulás,
idő,
mélység.
Az erdő pedig:
ismeretlen tér,
természet,
tudattalan,
ősi világ,
eltévedés,
menedék.
A képben különösen érdekes az, hogy nincs benne ember.
Ez ma, 2025-ben már önmagában jelentéssel bír.
Nem egy ember által uralt táj jelenik meg, hanem egy olyan világ, amelyben az ember nincs jelen, vagy legalábbis nem szükséges a világ működéséhez.
A természet itt nem díszlet.
A természet a főszereplő.
5. Hermeneutikai olvasat
A kép első találkozásra nyugodt.
De minél tovább nézzük, annál kevésbé idilli.
A víz nem teljesen áttetsző. A növényzet túl sűrű. A fák között alig van szabad tér. A kép mélysége inkább bezár, mint megnyit.
A néző egyszerre érzi:
„milyen szép ez”
és
„milyen különös, hogy ebben a világban nincs helyem”.
Ez a kettősség szerintem nagyon lényeges.
Csengery festészete itt nem a természet fölötti emberi tekintet képe. Inkább egy olyan tekintetet teremt, amely belebocsátkozik a természetbe.
A néző nem kívül áll a tájon.
A víz felé vezető világos sáv szinte behívja.
Ezért a kép szemlélésének ideális módja nem az egyszeri „áttekintés”, hanem a lassú nézés.
6. Művészettörténeti párhuzamok és előzmények
Csengery festészetének egyik fontos előzménye természetesen a tájképfestészet nagy hagyománya.
De nem lenne szerencsés egyszerűen impresszionista vagy realista tájképként meghatározni.
A természet megfigyelése mellett itt jelen van a lírai absztrakció tapasztalata is.
A 2026-os kiállítás ismertetése pontosan ezt a kettősséget emeli ki: Csengery egyszerre indul ki a látható valóságból, és alakítja át azt absztraháló, belső élményen átszűrt képi rendszerré. (Kulturközpont)
Ez összeköti a művet a Budaörsi Műhelyben kialakult szemlélettel is.
Fischer Ernőnél a látvány fokozatosan szimbolikus formaképzéssé alakult.
Nálad, Alföldinél a látvány és a reprodukció, majd a nyomat, a struktúra, a kollázs és a pszeudo-kollázs vált a valóságról való gondolkodás eszközévé.
T. Horváth Évánál az anyag maga lépett elő.
Bíró Juditnál a város képi szerkezete vált grafikai rendszerré.
Csengerynél pedig most azt látjuk, hogy a természet maga válik strukturális nyelvvé.
7. Filozófiai és kultúraelméleti összefüggések
Itt válik igazán érdekessé a mű.
A kép egyik lehetséges filozófiai kérdése:
Mi marad az emberből, ha kivonjuk az embert a képből?
A modern európai gondolkodás sokáig az embert helyezte a világ középpontjába. A természet táj lett, vagyis valami, amit az ember szemlél, mér, birtokol, ábrázol.
Ez a kép mintha megfordítaná ezt.
Nem azt mondja:
„Íme a természet, amelyet látok.”
Hanem inkább:
„Íme egy világ, amelyben én csak vendég vagyok.”
Ez már közel áll a panteista gondolkodáshoz is, amelyet a Panteista 80 kiállítás címe és Csengery saját művészi önmeghatározása is hangsúlyoz. (Kulturközpont)
A természet itt nem pusztán tárgy.
Létezési közeg.
8. Szociokulturális és történeti kontextus
2025-ben egy ilyen természetkép egészen más jelentésmezőben működik, mint akár harminc évvel korábban.
Az ökológiai válság, a klímaváltozás, a természetpusztulás és az emberi környezet radikális átalakulása miatt a természet ábrázolása már nehezen maradhat pusztán esztétikai kérdés.
Csengery azonban nem direkt ökológiai üzenetet fogalmaz.
És talán éppen ez az érdekes.
Nem pusztuló erdőt látunk.
Nem környezeti katasztrófát.
Hanem egy működő, önmagába zárt, gazdag természeti világot.
Ebben van valami csendesebb, de mélyebb ökológiai állítás:
a természet akkor is létezik, amikor az ember nem beszél róla.
9. A mű helye Csengery életművében és a Budaörsi Műhely történetében
Ez számomra a hatvanas-hetvenes? illetve pontosabban a kilencvenes évekbeli művek és ez a 2025-ös mű közötti összevetésben a legfontosabb kérdés.
A hat korábbi művet egymás mellé téve a következő nagyon érdekes kép rajzolódik ki:
| Alkotó | A természet / valóság feldolgozásának módja |
|---|---|
| Fischer Ernő | látvány → jel → szimbólum |
| Alföldi László András | struktúra → réteg → átírás |
| Kölűs Judit | lírai, anyagi és absztrakt felület |
| T. Horváth Éva | anyag → test → mitikus alak |
| Bíró Judit | város → vonalrendszer → képi struktúra |
| Csengery Béla, 1990-es évek | természet / látvány → festői struktúra |
| Csengery Béla, 2025 | természeti látvány → belső élmény → festői organizmus |
És itt történik valami nagyon fontos.
A közös alap nem tűnt el.
Csak a közös probléma különböző irányokba fejlődött.
A Budaörsi Műhely egyik lényeges öröksége talán éppen az volt, hogy a látvány és az absztrakció közötti átjárást nem tekintette lezárt kérdésnek.
Csengery 2025-ös műve ennek egy sajátos, késői változatát mutatja.
A valóság felismerhető marad, de a felismerhetőség már nem a cél.
10. Kurátori értékelés
A hat kilencvenes évekbeli mű után ezt a képet nem önálló Csengery-műként, hanem időbeli ellenpontként állítanám ki.
Ez nagyon fontos különbség.
Én egy olyan kiállítási szerkezetet javasolnék, amelynek egyik tengelye:
„Hat mű – egy közös eredet”
lenne.
Majd ettől valamivel távolabb:
„Mi maradt belőle?”
címmel következhetne a három élő alkotó 2025–2026-os munkáinak bemutatása.
Ebben az elrendezésben Csengery képe különösen erős szerepet kapna.
Nem azért, mert „jobb” vagy „fontosabb” lenne a régi műveknél, hanem azért, mert megmutatja a folytonosság egyik lehetséges útját.
Azt mondja:
a közös műhely megszűnhetett mint konkrét közösség, de a kérdések nem szűntek meg.
11. Kritikai összegzés és további értelmezési lehetőségek
A mű legnagyobb erejét én abban látom, hogy nem akarja bizonyítani saját korszerűségét.
Nem idézi látványosan a kortárs művészet divatos nyelveit.
Egyszerűen fest egy természeti világot.
De ezt olyan festői tudással teszi, amely mögött ott van a látvány felbontásának és újraszervezésének hosszú tapasztalata.
És itt kapcsolódik vissza nagyon szépen a Budaörsi Műhelyhez.
A műhely szellemiségének egyik lényegi tanulsága nem valamiféle közös stílus volt.
Nem ugyanúgy festettek.
A közös nevező inkább az volt, hogy a látványt, az anyagot, a technikát, a jelet és a személyes élményt problémává tették.
Csengery 2025-ös képe pedig azt mutatja, hogy ennek a problémának lehet olyan késői megoldása is, amelyben a festészet visszatér a természethez — de már nem ugyanazzal a szemmel, amellyel valaha elindult.
Egy különösen fontos első következtetés
Ha ezt a képet most a hat mű mellé teszem, akkor egy érdekes hipotézis kezd kirajzolódni.
A Budaörsi Műhelyből nem egy „stílus” maradt meg.
Hanem egy művészi magatartás.
Fischer Ernőnél ez a látvány átalakítása szimbolikus formává.
Nálad a struktúra és az átírás.
T. Horváth Évánál az anyag autonómiája és a mitikus kép.
Bíró Juditnál a város képi szerkezete.
Kölűs Juditnál a lírai-anyagi absztrakció.
Csengery Bélánál pedig a természeti látvány belső, festői organizmussá alakítása.
És most, 2025-ben, Csengery képe mintha ezt kérdezné:
lehetséges-e még úgy nézni a természetet, hogy közben ne egyszerűen a természetet fessük, hanem saját létünk viszonyát is hozzá?
Szerintem ez a kérdés már túlmutat ezen az egy képen. És éppen ezért nagyon jó helye lehet a tervezett összegző anyagban.
A hatvanas? illetve a hat mű és a három mai mű közötti „híd”
A mai kép azért is szerencsés választás, mert a korábbi hat képpel együtt már kezd kirajzolódni egy olyan „Budaörsi Műhely-térkép”, amely nem mesterségesen létrehozott csoportstílust keres, hanem azt próbálja megmutatni, milyen különböző válaszok születtek ugyanarra a tanítványi-műhelyi alaphelyzetre.
A következő T. Horváth Éva 2026-os művével ez még érdekesebb lesz. Ott ugyanis már összevethetjük az anyag előtérbe kerülésének 1990-es évekbeli radikális példáját azzal, hogy Éva mit kezd ugyanezzel a kérdéssel ma.
Ezután pedig a három 2026-os mű egymás mellé állítása már valóban megadhatja az első komoly választ arra a kérdésre, amely szerintem az egész készülő vállalkozás egyik központi kérdése lehet:
Nem az a kérdés, hogy mi maradt meg a Budaörsi Műhely stílusából. Hanem az, hogy mi maradt meg abból a kérdésfeltevésből, amely annak idején összehozta ezeket az embereket.
És a mostani Csengery-kép alapján az első válaszom: meglepően sok minden.
A Panteista 80 kapcsán megjelent kortárs ismertetés egyébként ugyanezt a kettősséget fogalmazza meg: Csengerynél a valóság megfigyelése és az attól való elvonatkoztatás egyszerre maradt jelen, miközben a természet látványa továbbra is filozofikus, lírai tartalom hordozója. (Kulturközpont) Ez számomra erősen alátámasztja azt az értelmezési irányt, amelyet a hat korábbi mű és a mostani kép egymás mellé állítása már vizuálisan is kezd láthatóvá tenni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése