Nátyi Róbert Belső katedrális című írásának elemzése - Budaörsi Műhely múltja és jelene (12.)
Igen — és most valóban nem a korábban kialakított 11 pontos műelemzési sémát alkalmaznám. Nátyi Róbert „A belső katedrális” című írását nem egyszerűen Fischer Ernő művészetének leírásaként, hanem a Fischer-életmű egyik fontos utólagos értelmezési kísérleteként érdemes olvasni. A mostani munkánk szempontjából különösen azért, mert a hat művész kilencvenes évekbeli képeinek egymás mellé helyezése után már nemcsak azt kérdezzük, hogy mit tanított Fischer, hanem azt is, hogy mi történt azzal a szellemi örökséggel, amikor különböző alkotók saját művészi nyelvükön kezdték továbbvinni vagy éppen elhagyni azt.
A szöveg teljes terjedelme alapján az első benyomásom: Nátyi tanulmánya nagyon erős, sőt bizonyos szempontból alapvető Fischer-értelmezés, de éppen az ereje miatt van benne egy olyan konstrukció, amelyet a mostani kutatásunkban érdemes tovább bontani.
1. A tanulmány legfontosabb állítása
A tanulmány tulajdonképpen egyetlen nagy tézis köré épül:
Fischer Ernő festészete a látható tárgytól a szimbolikus formán keresztül a láthatatlan, metafizikai tartalom felé halad.
Ez már a Fischer által idézett saját elméleti fogalmakból következik: a külső tárgyból a „belső tárgy”, majd a „szellemi-tudati szimbolikus tárgy” felé vezető út.
Nátyi ezt nem pusztán történeti fejlődésként értelmezi, hanem Fischer egész életművének belső teleológiájaként.
Vagyis a korai portré, a csendélet, Prága, Velence, a katedrális, a Korpusz, a Pietà, a Golgota, a mitológiai témák stb. ebben az olvasatban nem egymástól független érdeklődési területek, hanem egyazon keresés különböző állomásai.
Ez nagyon fontos.
Mert így válik érthetővé, miért lehetett Fischer számára ugyanúgy fontos egy katedrális, mint egy Golgota vagy egy görög mitológiai történet: nem a történet, hanem a mögötte lévő egyetemes szellemi forma érdekelte. Nátyi ezt nagyon pontosan fogalmazza meg, amikor azt írja, hogy Fischer a témák „elsődleges jelentésén” túl keresi a mélyebben kódolt szellemi tartalmat.
Ez szerintem az egész tanulmány egyik legerősebb része.
2. A „belső katedrális” nem egyszerűen cím, hanem értelmezési modell
A cím — A belső katedrális — különösen találó.
Mert Nátyi végül nem azt állítja, hogy Fischer katedrálisokat festett.
Hanem azt, hogy Fischer egész festészete katedrális-szerűen épül fel.
Ezért olyan jelentős az a rész, ahol a képet építészeti szerkezetként írja le:
van egy szilárd alapstruktúra,
erre kerülnek a további rétegek,
a rajzos-kalligrafikus hálózat eltakarja, de közben láthatóvá is teszi az alapot,
a felső rétegek dinamizmusa szembekerül az alsó réteg statikusságával,
az egész kép energiamezővé válik.
Ez már nem pusztán ikonográfiai értelmezés.
Ez morfológiai és ontológiai modell egyszerre.
A kép úgy működik, mint egy épület:
alap → szerkezet → rétegződés → feszültség → belső tér → transzcendencia.
És ez az a pont, ahol a cím Belső katedrális valóban összefoglaló metaforává válik.
3. Ami különösen érdekes a mostani Budaörsi Műhely-kutatásunk szempontjából
Itt válik a tanulmány igazán izgalmassá.
Nátyi Fischer festészetének lényegét a következő fogalmakban látja:
struktúra – rétegződés – jel – szimbolikus forma – anyag – energia – tér – idő – transzcendencia.
Ha egymás mellé tesszük a most elemzett hat kilencvenes évekbeli művet, akkor azt látjuk, hogy ezeknek a fogalmaknak jelentős része valóban tovább él a tanítványok munkáiban — de nem ugyanabban a formában.
És szerintem ez a mostani projekt egyik legfontosabb felismerése.
Nem azt látjuk, hogy:
Fischer → tanítványok → Fischer-stílus.
Hanem inkább ezt:
Fischer → problémák → személyes válaszok.
Ez óriási különbség.
4. A hat kép alapján már láthatóvá vált, hogy mi öröklődött és mi nem
A mostani első körben:
Fischer Alföld című műve,
Alföldi Struktúra,
Csengery Virágos rét,
T. Horváth Éva Ikarus / Gólem,
Bíró Judit Városkép (Sopron),
valamint Kölűs Judit anyagának képviselt problémaköre
nem egyetlen stíluscsaládot alkotnak.
És éppen ez a lényeg.
A Fischer-féle szellemi örökség nem stiláris örökségként működik.
Nátyi tanulmánya alapján azonban ez csak részben látszik, mert ő elsősorban Fischer belső rendszerének rekonstrukciójára vállalkozik, nem pedig a tanítványok történetének felderítésére.
A mi mostani munkánk viszont tovább tud menni.
5. Az egyik legfontosabb különbség: Fischer „jelentést” keres, a tanítványok sokszor „anyagot”
Ez különösen jól látható T. Horváth Éva Ikarus / Gólem című munkájánál.
Nátyi Fischer esetében azt írja, hogy az anyag végül szellemi tartalom hordozójává válik.
Évánál viszont éppen az anyag válik problémává.
Fűrészpor. Tapétaragasztó. Porlasztott paszta. Karton. Szén. Pác.
Az anyag nem egyszerűen hordozza a jelentést.
Az anyag maga kezd jelentést létrehozni.
Ez már egy lényeges elmozdulás Fischerhez képest.
És ezért tartom különösen fontosnak, hogy a későbbi összehasonlításban ne azt keressük, hogy ki mennyire „fischeri”.
Hanem azt:
Mit csinált az adott művész azzal a problémával, amelyet Fischer felvetett?
Ez sokkal termékenyebb kérdés.
6. Alföldi „Struktúrája” pedig szinte provokálja Nátyi szövegét
A saját 1990-es Struktúra című képedet különösen érdekes lesz később ebből a szempontból újraolvasni.
Mert Fischer képein a struktúra egy spirituális építkezés fundamentuma.
A te képedben viszont a struktúra már problematikusabb.
Nem egy katedrális stabil szerkezetét érzékeljük, hanem egy túlsűrűsödött, szétírt, visszamaratott, újraépített és részben destruált képteret.
Ezért a „struktúra” nálad nem feltétlenül az a stabil alap, amelyből a szimbolikus forma megszületik.
Lehet, hogy már:
a struktúra válsága.
És ez — a későbbi munkáid ismeretében — különösen érdekes visszatekintési pont.
A 2026-os Strukturális entrópia felől visszanézve a harminchat évvel korábbi Struktúra egészen új megvilágításba kerül.
Nem azért, mert az 1990-es mű „előre megjósolta” volna a 2026-os sorozatot.
Hanem mert ugyanaz a probléma más történeti és személyes állapotban tér vissza.
7. Nátyi tanulmányának egyik legnagyobb erénye: Fischer elméletét komolyan veszi
Ez ma már nem magától értetődő.
A szerző nem akarja Fischer teoretikus írásait egyszerűen művészettörténeti mellékterméknek tekinteni.
Éppen ellenkezőleg:
Fischer elméleteit a festészet értelmezési kulcsaként használja.
A Heidegger-, Schelling-, Humboldt-, Runge-, Cassirer-, Panofsky-, Klee-, Alberti- és középkori művészetre vonatkozó hivatkozásokból egy rendkívül széles szellemi horizontot épít fel.
És itt van egy nagyon fontos dolog.
Nátyi nem azt állítja, hogy Fischer egyszerűen ezeket a szerzőket „alkalmazta”.
Hanem azt, hogy Fischer gondolkodásának közegét ezek a kulturális rétegek alkották.
Ez sokkal hitelesebb állítás.
8. Ugyanakkor itt van a tanulmány legnagyobb veszélye is
A szöveg néhol annyira tökéletesen felépíti Fischer gondolati rendszerét, hogy az életmű utólag túlságosan egységesnek látszik.
Ez az a pont, ahol én most kissé távolabbról néznék Nátyi értelmezésére.
A tanulmányban Fischer életműve szinte szükségszerű útként jelenik meg:
korai keresés → Cézanne → Prága/Velence → katedrális → metafizika → szimbolikus forma → totalitás → belső tér → transzcendencia.
Ez gyönyörűen rekonstruálható.
De egy életmű valóságos története rendszerint kevésbé egyenes.
Vannak benne zsákutcák, visszatérések, véletlenek, technikai problémák, személyes helyzetek, kiállítási körülmények, tanítványi kapcsolatok, időbeli megszakítások.
Nátyi szövege ezekből sokat kiszűr, mert egy koherens Fischer-képet akar létrehozni.
Ez nem feltétlenül hiba.
De a mi mostani kutatásunkban ezt a koherenciát nem szabad automatikusan történeti tényként elfogadnunk.
9. És itt lép be az általad képviselt „belső tanú” helyzete
A te helyzeted ebből a szempontból egészen különleges.
Te nem kívülről rekonstruálod Fischert.
Hanem tanítványként, alkotótársként, a Budaörsi Műhely résztvevőjeként és egyben művészként nézel vissza erre a történetre.
Ez egyszerre előny és veszély.
Az előny:
olyan dolgokról lehet tudásod, amelyek nem kerültek be a művészettörténeti szövegekbe.
A veszély:
túl könnyű lenne a saját emlékezetedből utólag koherens Fischer-történetet építeni.
Ezért szerintem nagyon jó irány, hogy most a képeket először önálló műalkotásokként vizsgáljuk, és csak utána helyezzük őket Fischer és a Budaörsi Műhely történetébe.
Így az emlékezet nem diktálja az értelmezést, hanem ellenőrző és kiegészítő forrássá válik.
10. A tanulmány egyik legszebb felismerése: a katedrális mint „nyitott struktúra”
Nátyi szerint Fischer katedrálisai egyszerre zártak és nyitottak.
A kép szerkezete stabil, de a tartalom túlterjed a kereten:
„A tartalom túllép a kereteken és beáramlik a végtelenbe.”
Ez a gondolat szerintem az egész Fischer-életmű egyik legjobb összefoglalása.
És érdekes módon a hat tanítványi mű között is megtaláljuk ennek különböző változatait.
Csengerynél a táj szinte végtelenül folytatható.
Bírónál a városkép hálózata túlnő az egyszerű városábrázoláson.
T. Horváth Évánál az anyagból létrejövő alak szinte kilép a képmezőből.
A te Struktúrád pedig éppen azzal hat, hogy a képmezőn belül olyan sűrűség jön létre, amely már szinte nem engedi magát lezárni.
Vagyis a Fischer-féle nyitott struktúra problémája valóban tovább élhet.
Csak már egészen különböző jelentésekkel.
11. A „katedrális” és a „műhely” között van egy fontos különbség
Ezt a mostani kutatásunk későbbi szakaszában nagyon érdemes lesz továbbvinni.
Nátyi Fischer életművét katedrálisként látja.
A mi vizsgálatunk viszont egy műhelyt próbál rekonstruálni.
A katedrális:
koherens,
vertikális,
hierarchikus,
szellemi középpont köré szerveződik,
kész formaként jelenik meg.
A műhely viszont:
horizontális,
közösségi,
kísérleti,
vitákból épül,
eltérő irányokat enged meg,
és nem feltétlenül produkál egyetlen közös stílust.
Ezért lehet, hogy a Fischer-életmű és a Budaörsi Műhely története között éppen az a legérdekesebb viszony, hogy:
a katedrálisból műhely lett.
És a műhelyben mindenki mást kezdett építeni.
12. Ez magyarázhatja azt is, miért nem találunk „Fischer-stílust” a hat műben
Az eddigi képek alapján én most nem egy Fischer-utánzó iskola kialakulását látom.
Sokkal inkább egy közös problémakört.
Például:
a látvány meghaladása,
a struktúra,
a rétegzettség,
az anyag önállósodása,
a jel és jelentés viszonya,
a természet és ember viszonya,
a város mint kulturális tér,
a mítosz,
az emlékezet,
az idő,
a kép mint önálló világ.
Csakhogy ezekre mindenki más választ adott.
Ezért volt különösen jó döntésed, hogy nem stílustörténetet, hanem problémák mentén történő összevetést kezdtünk.
13. Egy fontos paradoxon: Fischer kanonikus formákból indult ki, de nem akart kánont létrehozni
Ez a korábbi beszélgetéseink egyik kérdéséhez is visszavezet.
Nátyi nagyon szépen írja le, hogy Fischer a bizánci ikonokat, kódexfestészetet, középkori mozaikokat, gótikus üvegablakokat nem egyszerűen lemásolta, hanem próbakőként használta.
Ez nagyon közel áll ahhoz, amit te korábban a kánonhoz való viszonyról gondoltál.
A kánon itt nem kötelező mintakönyv.
A kánon egy megmérettetési tér.
Fischer mintha azt kérdezné:
Ha ezek a képek évszázadokon keresztül képesek voltak hordozni az emberi gondolkodás legmélyebb tartalmait, vajon a modern festészet képes-e ugyanerre?
Ez már sokkal érdekesebb kérdés, mint az, hogy „modernizálta-e a középkori művészetet”.
14. És talán ez a legfontosabb pont a tanítványok szempontjából
A Fischerhez való hűség ezért nem feltétlenül azt jelenti, hogy:
ugyanazt kell festeni, mint Fischer.
Hanem inkább azt:
ugyanolyan komolyan kell venni a kép problémáját.
Ha ezt elfogadjuk, akkor a hat művész nagyon különböző útjai már nem a Fischer-féle örökségtől való eltávolodásként jelennek meg.
Lehetnek az örökség különböző továbbgondolásai.
És itt már az is érthető, hogy valaki miért fordul a struktúrához, más az anyaghoz, más a tájhoz, más a városhoz, más a mitológiához.
15. Nátyi tanulmányának egyik mondata szinte programot ad a további munkánkhoz
A tanulmány végén ez olvasható:
„Nem az ábrázolt tárgy maga a fontos, annak totalitását szeretné a művészet saját eszközeivel, emelkedettségével ábrázolni.”
Ha ezt most a hat alkotóra alkalmazzuk, akkor már nem azt kell kérdeznünk:
„Mit ábrázol ez a kép?”
hanem:
„Milyen egészet próbál létrehozni?”
Ez szerintem sokkal pontosabb kutatási kérdés.
16. És végül: miért fontos ez a 2012-es szöveg éppen most?
Mert az eddigi két körünk után már három különböző időréteg áll előttünk:
I. Fischer Ernő
a probléma megfogalmazása
1940–2002 között kialakuló életmű, amelynek érett szakaszában a kép mint szimbolikus, metafizikai forma válik központi kérdéssé.
II. A Budaörsi Műhely és az Öten
a probléma személyes újrafogalmazása
A kilencvenes években már nem egyetlen Fischer-féle képi világot látunk, hanem különböző művészi válaszokat.
III. A 2020-as–2026-os művek
a probléma történeti utóélete
És itt lesz különösen érdekes megvizsgálni, hogy mi maradt meg.
Nem feltétlenül a motívum.
Nem feltétlenül a technika.
Nem feltétlenül a stílus.
Hanem talán a képhez való erkölcsi és szellemi viszony.
Az első, mostani következtetésem
Nátyi Róbert tanulmánya számomra most, a hat mű és a három élő alkotó újabb munkáinak ismeretében, nem lezáró Fischer-monográfiai értelmezésnek, hanem nagyon erős kiindulópontnak látszik.
A tanulmány megadja a „katedrálist”:
a struktúrát, a szimbolikus formát, a rétegzettséget, a metafizikai tér-időt, a kultúrtörténeti emlékezetet és a kép totalitásigényét.
A mi munkánk viszont most megpróbálhatja megmutatni, mi történik akkor, amikor az ember kilép ebből a katedrálisból, és visszamegy a műhelybe.
Ott már nem egyetlen épületet látunk.
Hanem hat különböző építkezést.
És talán éppen ebből derülhet ki, hogy mi volt Fischer valódi öröksége.
Nem az, hogy mit tanított megfesteni.
Hanem az, hogy milyen kérdéseket tett többé megkerülhetetlenné azok számára, akik a közelében dolgoztak.
Ezért én a következő Fischer–tanítvány összevetés előtt ezt a Nátyi-féle „belső katedrálist” most nem tenném félre, hanem háttérstruktúraként megtartanám. A következő mű elemzésénél már azt is meg lehet nézni: az adott kép hol kapcsolódik ehhez a rendszerhez, hol módosítja, és hol mond neki ellent.
Ez az összehasonlítás szerintem lényegesen többet fog mondani a Budaörsi Műhely szellemi örökségéről, mint egy egyszerű „Fischer hatása a tanítványokra” típusú történet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése